Időutazás a gyűjtés világában - N. Horváth Erzsébet sorozata
Akik személyesen ismerik a tapolcai Hangodi Lászlót, megerősíthetik állításom: nemcsak külsőleg maradt meg benne valami „kamaszos”, de sajátja a mai napig ennek az izgalmas korszaknak jó néhány ismertetőjegye. A hevület, a szenvedélyes beszéd, a rácsodálkozás, a szép iránti rajongás mind-mind arra predesztinálja őt, hogy a múlt és a jelen átjáróit, időkapuit felkutatva mintegy „időutazóként” élje az életét.
Ha akarna –, de nem akar! – sem tudna menekülni a múlt emlékező tárgyai elől. Úgy az otthonában, mint a munkahelyén évezredes múlt öleli körül. Naponta vele randevúzik,
A tópartján található városi múzeumban főmuzeológusként éli meg a választott és szeretett hivatását. Otthonában a központi helyet- a szekrénysor tetejét- foglalják el azok a gyönyörű, régen volt használati tárgyak, amelyek még a dédszüleiéi voltak.
Már diákkorának mindennapjaiban ott volt benne a gyűjtögetés szenvedélye. Éppen úgy, mint a vele egyívású gyerekekben. De míg a legtöbbnél a felnőtté válás idejére ez abbamaradt, addig neki állandó útitársa lett.
Gyűjtött ő is bélyeget, régi pénzeket, ásványokat, kavicsokat, kagylókat és mindent, amiben a szépet meglátta.
Honnan a szenvedély? Talán az anyai nagybátyjától örökölte. Aki – bár borbély volt – a régi pénzeket gyűjtötte.
A kincskeresés igazi színtere a kiskamasz számára a nagyszülei, dédszülei házának padlása volt. Mesterszállás, Öcsöd, Tiszaföldvár családi házainak padlásai sokat tudnának mesélni arról, hogy a több évtizedes csendjüket miként „verte fel” a kis kincskereső nyaranként, amikor ott töltötte a szünidőt. A kincsek pedig megmutatták magukat: a Közép-Tisza-vidék kerámiái, a mázas csuprok, a fazekak már akkor azt „mondták neki: – Vigyél haza bennünket. – És ő el is hozta onnan őket.
Bárhová is került, ott, abban a lakásban, a fő helyen, a szekrény tetején mindig színesen „nyíltak” a nagykunsági virágok.
Nagyon vigyáz rájuk ma is. Vallja, hogy beszélnek hozzá. Sőt, amióta a családtól megkapta a régi fotókat, még arcokat is tud társítani azok nevéhez, akiknek a használati tárgyai hozzá kerültek. Igazi időutazásban van részeazóta. A hatást csak fokozzák a tanyasi, falusi életképeket ábrázoló rajzai.
Geológiai gyűjteményének első darabjait édesapjának köszönheti. Többször levitte magával a bányába, ahol megtelt a tarisznyája kincsekkel. A gyűjtemény becses darabja az a tengeri sün, amelyet még 10 éves kisfiúként hozott fel a bányából.
A történelmi témájú könyvek mindig érdekelték. Így nem véletlen, hogy társaival már kamaszként elindult Csobánc várának feltérképezésére.
Az a hely mágnesként vonzza ma is.
Az sem véletlen, hogy szabadságának idejét régészeti ásatásokon tölti. Dr. Tölgyesi József így jellemezte azt a tevékenységet, amit Hangodi László folytat: „benne a feladat megtalálta az embert”.
Arra a kérdésemre, ha a kincsei közül csak hármat vihetne magával egy lakatlan szigetre, melyek lennének azok, gondolkodás nélkül felelte. Az egyik az a félbetört, gyermekfej nagyságú, vöröshomokkő ágyúgolyó lenne, amelynek egyik felét már 10 éves korában megtalálta Csobáncon, a vár romjai között. A másik felére pedig 18 éves korában akadt rá.
Azt a kagylókövület is magával vinné, ami megalapozta az ásvány- és kövületgyűjteményét. A harmadik az anyai dédapja I. világháborús katonai kitüntetése, a Károly Csapatkereszt lenne.
De, ha tehetné, minden kincsét felpakolná.
Mert mindegyik örömforrás a számára.
Vallja: a gyűjtés által az ember többé válik. Boldogsághormon szabadul fel benne, barátokat, újabb és újabb ismereteket, élményt szerez. A gyűjtött tárgyak hallgatnak, de mégis „beszélnek”: a szépérzékről, a funkcióról, az egykori használatról, az élet mindennapjairól és ezer már érdekességről.
De, ami a legfontosabb: azokról az emberekről, akik a tárgyaikon keresztül velünk maradtak.
Kommentare