A Csigó Malom koncerttermében ezúttal bel canto esten és énektechnikai beavatáson vehetett részt a közönség.
A Kultháló program keretében rendezett, a Csigó Art Pont 2023 összművészeti, Kölcsönhatások, művészetek találkozása keresztül Európán című rendezvénysorozat újabb állomásának résztvevőit Bartunek Katalin, a Csigó Malom Kulturális és Művészeti Központ Alapítvány vezetője köszöntötte. Amint elmondta, a rendhagyó eseményen Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a szakmai egyik ikonikus előadóművésze elsősorban tanítványait, valamint ének oktatói pályája állomásait, titkait mutatja be.
Kertesi Ingrid a tervekkel szemben az esten nem énekelhetett megfázása miatt, viszont két kiváló tanítványával érkezett, hogy a tehetséges fiatalok pótolják a zenei élményt. Az előadás egy, Kertesi Ingriddel készült portré film részletének vetítésével kezdődött, amelyen keresztül bepillanthatott a közönség a Liszt Ferenc Zeneakadémia Ének Tanszékének egyetemi adjunktusa szakmai életébe, zenepedagógusi hitvallásába és nem utolsó sorban emberi tartásába.
Commentaires