top of page

Balaton Televízió - A megelégedettség a művészetben egy bűn

a Nyitott Műtermek programsorozat második eseménye Monostorapátiban, ahol Klimó Károly festőművész fogadta az érdeklődőket, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti kara különböző évfolyamain tanuló festő hallgatókat.


Klimó Károly a monostorapáti hegyoldalban épített műtermében várta a vendégeket, akik elámultak a gyönyörű környezet, a panoráma láttán. Mint kiderült, a műtermet és a mellette levő kis lakást több, mint harminc éve lakja a művész. Korábban telente is sok időt töltött itt, akkoriban még nagy hó volt telente, az idilli környezet inspirálta.

A lírai absztrakt festővel Dr. Aknai Katalin művészettörténész, a téma kurátora beszélgetett. Amint kiderült, a műteremben látható alkotásokat az elmúlt két évben festette az 1936-ban született művész. Klimó Károly beszélt indulásáról, pályájáról, festészetéről.


– Egész fiatalon elvarázsolt a körülöttem levő világ sokoldalúsága, szerettem volna azt visszaadni. A lehetőséget erre a képzőművészetben találtam meg. Rászántam magam a cseppet sem könnyű pályára, nagy szerencsém volt, hogy a művészekben gazdag Kaposváron Ripl-Rónai József barátságába fogadott és látva a képeimet bíztatott, hogy lépjek a pályára. Budapesten a ló vágóhídon dolgoztam egy évig, közben a főiskolára készültem és amint sikerült a felvételi a képzőművész szakra, elkezdhettem a tanulást. Rákerültem arra az útra, amely a pályán az első lépést jelentette. Bernáth Aurél maga válogatta ki a tanítványait, neki volt a legnagyobb tekintélye és múltja. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy bekerültem az osztályába, ahol a mester elítélte a modern korszakot, a véleményét érvényesítette. Aki vitatkozott vele, az repült a főiskoláról. Ki-ki maga kereste az útját, én elmentem Londonba, Párizsba, kultúrsokkot kaptam és próbáltam begyömöszölni a fejembe mindent. Itthon elkezdtem küzdeni, de nekem hat-hét éven át tartott ez, mert úgy éreztem, hogy az érzelmeim mélyéről kell kibányásznom a dolgokat, azokat kell valahogy kifejezni. Sokáig tartott, most sincs vége és halálomig nem is lesz. Érzelmes, sokszor szentimentális személy vagyok, akit érdekel például a pszichológia is. Amikor dolgozni kezdek, érzelmi szövevény van bennem, megpróbálom azt szét szálazni, formába önteni, a felületen valami logika szerint megjeleníteni. Van olyan képem, amelyet három éven át festettem. Milliméterre kiszámoltam, hogy egy-egy folt hol legyen. Az apró részletek jelentik a lényeget. Mert 80 százalékig eljutni nem nagy ügy, de 99-ig nagyon nehéz.


A táblakép szűkösségére hamar rájöttem, már a 80-as években készítettem installációkat, plasztikus dolgokat. De a tárgyalkotástól nem távolodtam el. A képzőművészet egy nagy kosár, amelybe rengeteg mindent bele lehet dobálni, de szerintem valójában tárgyalkotó és abból én nem akarok kilépni – vallotta a művész, aki beszélt például a színekről és a kollázsokról is. – Többször elképzeltem, hogy milyen lenne a világ fekete-fehérben. Az egyik legnagyobb ajándék, hogy színeket látunk. Örömérzés önt el bennünket például a természetet látva most, ahogy sárgul. A művészetben ez óriási tényező. A képet sosincs kész, ez a zsenikre is érvényes. A megelégedettség a művészetben egy bűn. Mindenkinek megvannak a korlátaik, a zseniknek is, az Istenhez képest. Nálam úgy jelentkezik a korlát, hogy csinálom, és nézem. Lehet, hogy ha átalakítom a képet a korábbi jobb volt, mint a későbbi fázis, de talán nem. Kontrollálom, küszködök, egy bizonyos ponton azt mondom, nem hiszem, hogy tovább tudok vele jutni. Akkor még valamiféle elégedettség érzés is elfog, bevallom, szégyenkezve – mondta Klimó Károly.

Teljes cikk>>

2 megtekintés
bottom of page