A Veszprém-Balaton 2022 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával megrendezett Csigó Kult Fest 2022 programsorozata keretében legutóbb Ifjak a dobogón címmel komolyzenei workshopot tartott és koncertet adott növendékeivel Csermák Éva hegedűművész.
A Berlinben élő és oktató hegedűművész által otthonában, Hegymagason szervezett Nemzetközi Zenei Kurzus tehetséges növendékei mutatkoztak be a Csigó Malomban. A művész bemutatta hangszerét a közönségnek. Mint elmondta, Antonio Stradivari volt az egyik leghíresebb, cremonai hegedű készítő, ma egyetlen hangszerének az értéke egyenlő 25 stadion árával. A művésznő bemutatta például a húrok hangolását és beszélt arról is, hogy a hegedűk a hangszeren tanuló gyerekekkel együtt nőnek. A legkisebb, 3-4 évesen játszó gyerekek még csak egy játékszer méretű hangszert kapnak, majd 14 éves kortól érdemes beruházni egy jobb hangszerre. Addig általában bérlik azokat. - Berlinben a zeneiskolai oktatás közel sem olyan jól szervezett, mint Magyarországon – szögezte Csermák Éva, aki Berlinben a Leo Kestenberg zeneiskola docense és aki ott tanév közben is dogozott ezeken a darabokon tanítványaival. Amellett az egy hetes nyári kurzuson új műveket is gyakoroltak a nyolc-tizennyolc éves gyerekek, akik között a két Kisapátiban élő, konzervatóriumban tanuló magyar lány mellett voltak kínai, olasz, perzsa, orosz és vegyes nemzetiségű gyerekek is. Azonban mindannyiukban közös volt a zene iránti szeretet és alázat, a korukat meghazudtoló profizmus. Hegedűn, zongorán, brácsán, csellón játszottak, többen közülük nem csupán egyetlen hangszeren.
Comments