top of page

VEOL - Jávorkai Sándor elvarázsolta a közönséget

Az emlékesten a több, mint két évtizede együtt fellépő előadók egyike, Ádám betegsége miatt nem lehetett jelen. Sándor egyedül tisztelgett a 240 éve született zeneszerző és hegedűművész zseni előtt Veisz Gábor, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője közreműködésével.

Bartunek Katalin a Csigó malom Kulturális és Művészeti Központ Alapítvány elnöke köszöntötte az előadókat, továbbá Bayer Ilona televíziós műsorvezetőt. Mint elmondta, a Jávorkai fivérek évek óta visszatérő fellépők a Csigó Malomban.

Veisz Gábor beszélt arról, hogy Bach hat szóló szonátája volt az első olyan sorozat, amit egy zeneszerző hegedűre komponált. Szólt továbbá Paganiniről, az első virtuóz művész életútjáról. Mint kiderült, Paganini hatással volt a későbbi szerzőkre, Schumannra, Lisztre, Brahmsra, akik feldolgozták műveit, témáira variációsorozatokat komponáltak.

Jávorkai Sándor elmondta, hogy Vivaldi ugyancsak virtuóznak számított, de Paganini teljesen megváltoztatta korában a hegedülést, a hangszer vonója sokat változott, korábban ovális alakú volt és a művész állítólag brácsa vonóval játszott. Olyan bal kéz technikát alkalmazott, amit addig senki, ezért az ördög cimborájának tartották.

Sándor vallotta, hogy Paganini 24 Capriccio című darabja már gyermekkorában tetszett, alig várta, hogy eljátszhassa. Öt éves kora óta hegedül, több, mint húsz éve együtt lép fel testvérével, akit annak idején ő inspirált a hangszeres játékra.

2 megtekintés

Comments


bottom of page