top of page

„Az életem a zongora” ZONGORAKONCERT

2024. július 06., szombat, 19:00-21:00


Közreműködik Boros Misi Junior Prima- és a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete díjas zongoraművész. A koncerten  Bach, Mozart, Beethoven, Mendelssohn és Liszt Ferenc művek hangzanak el. Boros Misi műsorvezetőként a közönséget is bevonja az előadás keretében.


Szalonprogram: borkóstoló a Bakos Pincészet kínálatából, kötetlen beszélgetés, dedikálás.


Belépőjegy: 4.500 forint.






Boros Misi zongoraművész, akit a nagyközönség 2014-ben csodagyerekként ismert meg, 2003 április 11-én született Pécsett. 

Négyéves kora óta minden szabadidejét a zongora mellett tölti. Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte, nyolcéves korától a Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskola Különleges Tehetségek Osztályának hallgatója. 

Miután 2014-ben megnyerte a Virtuózok című televíziós komolyzenei tehetségkutató első évadát, 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Osztályába. 2017-től Bogányi Gergely zongoraművész a mentora.

A hazai sikerein kívül nyert zongoraversenyt Rómában, Milánóban és Párizsban is. Tizenhét éves korára már több mint 300 koncerten lépett fel, több mint 20 zenekarral és karmesterrel Európa, az Egyesült Államok és Távol Kelet legrangosabb koncerttermeiben.

Fontos számára a klasszikus zene szélesebb körben való megismertetése. A Papp László Sportarénában,  a Virtuózokkal közösen tartott koncertjén 5.000-en voltak jelen, Kínában, Sencsenben 40.000-es publikum előtt képviselte a magyar kultúrát. Az élő közvetítést az interneten 400 millióan követték.

Tehetségét számos díjjal ismerték el. Az egyik legrangosabb szakmai méltatója Vásáry Tamás zongoraművész, aki szerint "...Misiből tényleg egyike a legnagyobb művészeknek lesz, akikről tudunk."

A sajtó " a zongora hercege" címmel illette. Boros Misi kedves kisugárzása, elragadó személyisége is része annak, hogy hallgatói első pillanattól a szivükbe zárták.

Ebben az évben, 2023 évi itteni első fellépését követően, második alkalommal találkozhat vele a Csigó Malom közönsége. Az idei koncert keretében,  zongorajátéka mellett, műsorvezetőként is közvetlen kapcsolatot teremt a résztvevőkkel.


36 megtekintés

Comentarios


bottom of page