top of page

Kultháló interjú Bartunek Katalinnal, a Csigó Malom vezetőjével

"Ez a térség, a Balaton-felvidék és északi part olyan varázserővel bír, ami pillanatok alatt magával ragadja az embert"


A Kultháló program egyik fő célja, hogy támogassa a regionális művészeti és kreatív-ipari alkotóközösségeket, ezáltal felrázza az egyes települések állandó vagy szezonális lakóit. A VEB2023 EKF által nyújtott támogatást a Csigó Malom tavaly decemberben nyerte el. Ennek kapcsán Bartunek Katalinnal beszélgettünk, aki csaknem húsz éve látta meg a potenciált a korábban romos, elhagyatott épületben. Az épület a felújítást követően mára a régió egyik fontos kulturális szereplőjévé nőtte ki magát, ahol galéria is üzemel, de ezen felül koncerteknek és képzőművészeti kiállításoknak is helyszínt biztosít.


Kormos H. Barbara / Fotó: Toroczkai Csaba


A Csigó Malom tulajdonosa, Bartunek Katalin Erdélyben, Gyergyószárhegyen született, Marosvásárhelyen és Kolozsváron művészeti területen tanult, majd, amikor férjhez ment és Gödöllőre költözött, a divatszakmában helyezkedett el, és a Gödöllői Kastélyban szervezett öltözködéstörténeti bemutatókat. Ahogy mondja, az, hogy Gyulakeszire került, egészen sorsszerű volt.

5 megtekintés

Comments


bottom of page